Teremtés. Elhiszed, hogy nem azt jelenti, hogy éjt nappallá téve töröd magad valamiért?
Indulj belülről! A belső erődet növelve leszel képes értékes dolgokat létrehozni, könnyedén.

2011. szeptember 14., szerda

Hogyan szeressünk mi nők?


Hogyan támogassuk a szeretett férfit, aki mellettünk van vagy éppen nincs mellettünk, és hogyan érezzük jól magunkat mindeközben, még a legnehezebb helyzetben is? Bár különböző élethelyzetben vagyunk, mégis ugyanarra jutottunk: bizalom, elfogadás, hit, és az ezekből felépülő szeretet az idevezető út. Egy gyönyörű dal, Mária Magdolna dala, amelyben Magdolna énekel a szerelem transzformáló erejéről, a félelmeiről, és arról, hogy minden történés ellenére mennyire szereti Jézust. Talán te is magadra ismersz, hiszen azt hiszem, ebben a kérdésben sokan vagyunk, akik sokféle, mégis hasonló tapasztalatokkal rendelkezünk.
Hallgasd meg te is Magdolna dalát, és engedd, hogy a szívedre hasson:

Ezen kívül- magunkat emlékeztetendő- újra rátaláltunk Dr. Chuck Spezzanotanításaira (a „Ha fáj, az nem szerelem” című könyvéből) a szerelemről. Egyet megosztok veled is:
„A párkapcsolatok egyik legnagyobb titka az a felismerés, hogy ha állandóan önmagunkról beszélünk ahelyett, hogy a társunkkal és magunkkal is egyaránt foglalkoznánk, tönkre fogja tenni a kapcsolatunkat. Ez a kapcsolat nemcsak értünk van, hanem a társunkért és magunkért is.
….
Az áldozat majdnem szeretet. Az áldozatban benne van a vágy, hogy adjunk, de hiányzik belőle egy nagyon fontos elem: önmagunk. Mivel az áldozat egy szerepen keresztül megy végbe, amelyben nem vagyunk igazán jelen, adni ad, de elfogadni képtelen. Az áldozat becsapja a társunkat, mert lehetetlenné teszi, hogy viszonozza, amit adtunk. Egyúttal becsapjuk a társunkat az ajándékunk értékével, mert ha önmagunkat alulértékeljük, akkor semmi értékeset nem kaphatnak tőlünk. Önmagunk megbecsülése az áldozatot és a majdnem-szeretetet igazi szeretetté változtatja. Ha magunkat adjuk abban, amit adunk, az a legnagyobb ajándék, mert lehetővé teszi azt is, hogy kapjunk. Ez azt jelenti, hogy mindig van mit adni és van mit elfogadni is.”
„Emlékezz arra – mondják a Nagymamák -, hogy mi nők hatalmas ajándékot kaptunk. Mindent tudunk, az élet teremtői vagyunk, a Föld gyermekeinek magját hordozzuk magunkban. Erősnek kell lennünk, meg kell tudnunk állni ebben a belső tudásban és erőben…A pusztulás szélére sodort Világban a nőknek fel kell ébredniük a hatalmas erőre, amit magukban hordoznak, és vissza kell hozniuk a Világot a békébe és harmóniába…” (Carol Schaefer, Grandmothers Counsel the World)

2011. június 2., csütörtök

Hogyan rendelhetsz csodát az Univerzumtól?



Van, aki álmodozik, van, aki lemondóan legyint, és van, aki gyermeteg lelkesedéssel hiszi el, hogy csodák márpedig vannak. És milyen érdekes: pont velük esnek meg azok a „véletlenek”, melyekre mindenki vágyik… az a kedves, az a munka, az a lakás. Érdekel, hogy csinálják?
Persze, kívánni is lehet, csak az nem ugyanaz: az titokban reménykedés, zseb-illúzió, valami, amit szinte lehetetlennek gondolunk. A kívánság valami, ami rajtunk kívül álló okokból teljesül, avagy sem. Amikor viszont az ember rendel, azt meg is kapja, és meg sem fordul a fejében, hogy nem az érkezik, amit kért.
Hogyan rendelj?
Több technika létezik, ám a kulcs mindig a közben zajló gondolat. A legtöbbször elég hangosan (vagy halkan) kimondani, amit szeretnél, de az is jól működik, amikor egy darab papírra leírod részletesen, milyen is legyen a rendelés. Nem kell hozzá semmi hókuszpókusz, azonban nem árt, ha épp jó kedved van, illetve olyan állapotban vagy, amikor nincs összedőlve a világ. Amikor arra gondolsz, hogy valami rossz ne következzen be, akkor, mint valami függöny, odahúzod annak a rossznak a képét önmagad és a rendelésed közé. Fontos, hogy ne lebegjen a kudarc a szemed előtt. Csak a megvalósulás, a siker, és az, hogy a rendelés természetesen megérkezik úgy, ahogy azt te leadtad.
És aztán?
És aztán semmi. Félreteszed a gondolatot, majd örülsz, amikor bekövetkezik a várt esemény. El kell sajátítanod annak a képességét, hogy utána ne aggódj minden nap azon, vajon az univerzum megkapta-e a mentál-emailed. Bíznod kell abban, hogy meg fog történni, és nyugalommal lenni addig, hiszen ellenkező esetben a kétségeidet teszed oda folyamatosan, amivel gátolhatod az akció sikerét.
Határozd el, hogy a kívánságod teljesülte nélkül is boldog leszel, így leveheted az aggodalmat róla, és nagyobb a siker esélye.

Emelehetsz a rezgési síkodon, ha több szeretetet érzel. Kezdd azzal, hogy megszereted, csodálod a negatív érzéseidet, az unalmat, a szomorúságot és a kétségeidet.
Mitől működik?
Akár tetszik, akár nem, a gondolataid folyamatosan befolyásolják az életedet. A gondolat ugyanis energia, mégpedig igen erős. Mégha ez nem is tudatosul állandó jelleggel, és rengeteg olyan gondolatot „engedsz el” nap mint nap, amit szinte észre sem veszel. Mégis alakítják azt, ami utána történik veled, mivel bizonyos energiák bevonzanak hasonló energiákat. Ezért is annyira fontos szinte átprogramozni magad lépésről lépésre: legyen természetes, hogy jó dolgokat vársz az univerzumtól, magadtól, másoktól. Ha már nem csusszannak ki olyan gondolatok, hogy „jaj, de béna vagyok”, „na, ilyenem sem lesz soha”, „ez nekem nem fog menni” és „mi lesz, ha negatív választ kapok?” – akkor varázslatosan fog megváltozni az életed. Próbálgasd.
Lépésről lépésre
Ha nem akarsz egyből sorsdöntő rendeléseket leadni, mert sok benned a kétség, vagy érzed, hogy belerondítanának a negatív gondolataid, akkor állj neki apróbb dolgokkal. Rendelj például parkolóhelyet, és ne gondold azt közben, hogy „ha ez bejön, én megeszem a szempillaspirálom”, továbbá utána, hogy „jó, ez biztos véletlen volt”. Ha sikerült, dicsérd meg magad, és figyeld meg, milyen erőfeszítés nélkül lehet ezt csinálni. Ha nem sikerült, ne csüggedj, csak próbálgasd kitartóan. Mindig segít, ha kicsit lehiggadsz, és elkezded magad és a világot szeretettel szemlélni. Ez a fényhez hasonló érzetet hoz létre benned is, és a téged körülvevő univerzumban is, és egyből olajozottabban mennek majd a rendelések.
Ha a jólétre koncentrálsz, a jólét növekszik. Ha az egsészségre, vagy a békére, akkor azok növekszenek. Te mire szoktál koncentrálni?

Az ember csak olyan lehet, amilyennek képes látni magát, és csak azt érheti el, amit lélekben is elérhetőnek lát. Azt viszont határozottan képes elérni.


Agymosás vagy spiritualitás?


Ha tíz éve valaki ezotériával foglalkozott, csodabogárnak nézték. Ma szinte mindenki elolvassa a horoszkópját, sokan hisznek a Titokban, jósoltatnak vagy „programozzák” magukat, és lassan elfogadott nézet lesz, hogy nem csak anyagból vagyunk. Mi változott?
Angyal tanfolyam, boszorkány tanfolyam, mágus tanfolyam, agykontroll, számmisztika, tarot, fatalisták, buddhisták, fengshuisták, mátrixból ki, mátrixba be, az utad, a mestered, a védőangyalod, az egód, a felettes éned, a szavak és az elméd hatalma. Van, aki hisz benne, van, aki gyakorolja is, és egyre kevesebben vannak a kétkedők. A közös nevező mindebben pedig a spiritualitás – hókuszpókuszoktól az igazi csodákig.
Ezo-dömping
Körbenézünk az interneten, és megdöbbentő mennyiségű ezoterikus információval találkozunk. Se szeri, se száma a tanfolyamoknak, a jósoknak, a varázslós kellékeknek. Olyan döbbenetes sebességgel tört ránk az ezo-mizéria, hogy ember legyen a talpán, aki ki tud igazodni az információkon. Ma már elfogadjuk, hogy a kineziológia vagy az asztrológia tudomány, és sokan szeretünk hinni a gondolatok teremtő erejében.
Vajon mitől szakadt ránk ez a nagy szellemiség? Gondolhatnánk, hogy a politikai változásokkal elért bennünket a „haladóbb” világnézet, ellenben a tengerentúlon ugyanez a tendencia figyelhető meg. Divatosak lettek a keleti vallások és filozófiák, a sikerkönyvek ma már nem az eladástechnikáról szólnak, hanem az elme hatalmáról, és ennek láthatóan nem a felzárkózásunk az oka, hiszen a világ minden táján előtérbe került a szellem és a lélek.
Kapaszkodó kell
A világ nagyon rossz irányba halad – jó ideje -, azonban ezt most kifejezetten érzékelhetjük is. A család rég nem a megbonthatatlan szent egység, a munkahely rég nem életbiztosítás, a Pénz Istenének elég rossz manapság az imidzse, és a hiteltársadalmak épp összeomlanak. Ami régen természetes volt, ma küzdelem árán érhető el, és az emberek egyre kétségbeesettebben kutatnak megoldások után. Amikor pedig minden más kudarcot vall, végül eljutunk az egyetlen befolyásolható dologhoz: saját magunkhoz.
Nem hit kérdése, egyszerűen a tapasztalat és az ösztönök juttatják el oda az embert, hogy az igazságot és a valódi megoldásokat keresse. Az pedig alapvető igazság, hogy mindenki életében az egyetlen közös nevező önmaga. Szükségszerű volt annak a felismerése, hogy az ember valójában szellemi lény, és mint olyan, a gondolatai, a céljai, és a cselekedeti – illetve ezek összhangja – befolyásolja azt, mi történik vele.
Új Kor
Az ezotérikus vonal nem véletlenül kapta a New Age nevet: teljes korszakváltást jelez. Ezt a hullámot pedig – bár a hozzáértők indították el – sokan kihasználják. Divat lett az ezotéria, és a sötétben tapogatózó, megoldást kereső ember nagyon jó kuncsaft. Szinte bármit elhisz, és bármit megvesz, ami azt ígéri, hogy boldogabban élhet. Nem kérdés, hogy rengeteg hasznos információ, technika létezik. Ha valaki rátalál egy olyan igazságra, ami számára működőképes, és megoldást nyújt a problémáira, akkor mindenki jól járt. Ugyanakkor sokkal több az olyan ámítás, ami végül kudarcokat és kilátástalanságot okoz, ráadásul emiatt hitét veszti az addig érdeklődő ember.
A szellem hatalma
Pedig talán csak rossz helyen keresett. Van, akinek a vallás nyújt hitet, erőt a nehéz időkben. Van, aki tudományosabb vonalon érdeklődik, és különböző technikákat sajátít el, amivel magabiztosabban, szerencsésebben, sikeresebben képes működni. Az auratisztítástól a kártyavetésen vagy a kineziológiai oldáson át a tibeti kolostorokig mindenki megtalálhatja azt, ami az ő világnézetének, hitrendszerének, vagy egyszerűen a tapasztalatainak megfelel. A próbatétel mindig ugyanaz: működik? És mint valami önmagát beteljesítő jóslat, akár egy hihetetlennek tűnő technika is érhet el eredményeket, hiszen a lényeg annyi: hiszünk-e benne.
Mert a legnagyobb teremtő erő – bármilyen csomagolásban is érkezik – mindig a teljes meggyőződésből fakadó hit. Így akár a vudu-bábuban hiszünk, akár a vallásunkban, akár a feng-shui erejében, az valójában csak egy eszköz, egy szimbólum, amin keresztül saját magunk teremtünk.
Igen, hívhatjuk agymosásnak is azt, amikor az ember kipucolja a negatív gondolatokat a fejéből, és sok-sok pozitívat tesz a helyébe. Amikor elzárkózunk a félelmet és káoszt keltő hírektől, az energiavámpíroktól, és helyette meditálunk, Titkot olvasunk, imádkozunk, odafigyelünk, hogy a bolygóállásokkal összhangban legyünk, vagy épp fotókkal ragasztgatjuk tele az álom-füzetünket. Egy biztos: a holnap realitását a ma gondolatai, álmai hozzák létre. Úgyhogy bármilyen esetlenül, taposóaknákkal kirakott úton is halad az, aki többre vágyik az élettől, még mindig többet tesz a jövőjéért, mint aki nem lát ki az anyagi világból. A spiritualitás nem luxuscikk, hanem alapvető létszükséglet.

2011. február 1., kedd

Igazi szerelem

Mottó:
"Az élet nem azt jelenti, hogy túléljünk egy vihart, hanem hogy
tudjunk táncolni az esőben."

Egy gyakori kérdés a Google-ban: "Mi a szerelem?"... nos, a legszebb magyarázatot pár évvel ezelőtt hallottam egy asszisztens barátnőmtől.
Ezeken az esős napokon visszaemlékeztem a történetre, és szeretném ma veletek megosztani.

"Zsúfolt reggel volt a rendelőben, amikor 8:30 körül bejött egy
bekötözött ujjú idős úr. Rögtön szólt, hogy siet, mert 9:00 órakor van egy fontos találkozója. Kértem, hogy foglaljon helyet, tudván, hogy eltelik még fél óra, míg megérkezik az orvos. Figyeltem, milyen
türelmetlenül néz percenként az órájára.

Idő közben arra gondoltam, hogy nem lenne rossz, ha levenném a
kötését, és megnézném, miről van szó. A seb nem tűnt olyan
súlyosnak... az orvosra várva, eldö ntöttem, hogy fertőtlenítem a
sebet, és egy kis beszélgetésbe elegyedtem. Megkérdeztem, hogy
mennyire fontos a találkozója, és hogy nem szeretné-e mégis megvárni az orvost a seb kezelésére. Azt válaszolta, hogy feltétlenül az idősek otthonába kell menjen, ahogyan évek óta mindig teszi, hogy reggelizzen a feleségével.

Udvariasan, a felesége egészsége felől érdeklődtem. Kedvesen, az idős úr elmesélte, hogy az Alzheimer kóros felesége 7 éve él az idősek otthonában. Gondolva, hogy a feleség, egy tiszta pillanatában esetleg felizgatná magát az ő késése miatt, siettem, hogy kezeljem a sebét, de az idős úr elmagyarázta, hogy 5 éve nem ismeri fel... Akkor csodálkozva megkérdeztem: "És Ön minden reggel elmegy, hogy együtt reggelizzenek?" Egy édes mosoly, és egy lágy kézsimogatás közben válaszolta: "Az igaz, hogy Ő már nem tudja, ki vagyok, de én jól tudom, ki Ő".

Szó nélkül maradtam, és kellemes borzongás futott végig rajtam,
miközben néztem a siető léptekkel t ávolodó öreget... Lenyeltem a
könnyeimet, miközben arra gondoltam: "Ez a szerelem, ez az, amit az élettől szeretnék!... Hiszen alapjába véve, ilyen az igazi szerelem
?!... nem feltétlenül fizikai, és nem is ideálisan romantikus.
Szeretni azt jelenti, hogy elfogadjuk azt, ami volt, ami van, ami
lesz, és azt, ami még nem történt meg. Nem feltétlenül azok a boldog és kiteljesedett személyek, akiknek minden dologból a legjobb van, hanem azok, akik a legjobbat tudják kihozni mindabból, amijük van".

Az élet nem azt jelenti, hogy túléljünk egy vihart, hanem hogy tudjunk táncolni az esőben !!





A legjobb barát

 Egy férfi meg a kutyája sétálnak egy úton. A férfi élvezi a tájat, mikor ráébred, Ő már halott...
 Emlékezett arra, mikor haldoklott és akkor hirtelen az is beugrott neki,
 hogy a mellette sétáló kutyus is évek óta halott volt.
 Azon kezdett el gondolkozni, vajon hova viszi őket az út, amin sétálgatnak.
 
 Egy idő után elértek egy magas, fehér falhoz. Drága márványnak tűnt.
 Hosszú sétány vezetett fel a domb tetejére,
 ahol egy magas boltív húzódott, ragyogva a napsütésben.
 Mikor elsétáltak a boltívig, akkor látták a hatalmas és lenyűgöző kaput,
 az oda vezető út pedig mintha aranyból lett volna.
 
 Megindultak a kutyával és ahogy közelebb értek, észre vettek egy asztalt
 az egyik oldalon, ami mögött egy ember ült.
 Mikor még közelebb értek, megszólalt:
 - Elnézést, megmondaná, hogy hol vagyunk, kérem?
 - Ez a Mennyország, uram! - válaszolt az ember.
 - Remek! Kérhetnénk egy kis vizet? - kérdezte.
 - Természetesen, uram. Jöjjön csak be és azonnal hozatok egy pohár jeges vizet
     Önnek. - invitálta be az ember és a kapu elkezdett megnyílni.
 - Bejöhet a barátom is? - kérdezte a kutyusára mutatva.
 - Sajnálom, uram, de állatokat nem engedhetek be.
 
 Az utazó gondolkodott egy pillanatig, majd megfordult és visszament az útra a kutyussal együtt,
 hogy akkor inkább folytatja útját. Újabb hosszú séta és újabb magas domb után elérkeztek egy földútra,
 ami egy farm kapujához vezetett. Ez a kapu úgy nézett ki, mint amit soha sem zárnak be. Kerítés sem volt.
 Ahogy közeledtek a kapuhoz, észrevettek egy fának támaszkodó embert, aki épp olvasott.
 - Elnézést, uram, kérhetnénk egy kis vizet? - kérdezte.
 - Persze, ott egy kút, jöjjenek be - érkezett a válasz.
 - A barátom is bejöhet? - kérdezte az utazó, a kutyusra mutatva.
 - Van egy tálka a kút mellett - bólintott az idegen.
 Beléptek mindketten és megtalálták az öreg kutat meg a tálat.
 Az utazó megtöltötte vízzel, hosszan ivott, újra töltött és letette a kutya elé.
 Mikor mindketten eleget ittak, visszasétáltak a férfihoz a fa mellé.
 - Mi ez a hely? - kérdezte az utazó.
 - Ez a Mennyország - válaszolt a férfi.
 - Ez furcsa, egy fickó lentebb ugyanezt mondta.
 - Úgy érti az arany út a márvány kapukkal? Neeem. Az a pokol.
 - Nem bosszantja, hogy így megtévesztik az embereket?
 - Dehogy. Örülünk neki, hogy előre kiszűrik az olyanokat, akik hátra hagynák a legjobb barátjukat.
 
 Tehát...néha azon gondolkodunk, miért kapunk vicces e-maileket a barátainktól,
 sokszor egy sor írása nélkül. Talán így már érthető lesz.
 
 Mikor sok dolgod van, de kapcsolatban akarsz maradni, szerinted mit csinálsz? Továbbítasz egy viccet.
 
 Mikor nincs miről beszámolnod, de kapcsolatban akarsz maradni, továbbítasz egy viccet.
 
 Mikor mondani akarsz valamit, de nem tudod mit, vagy hogy, továbbítasz egy viccet.
 
 Abban is segít, hogy tudasd valakivel, emlékszel rá, fontos neked, törődsz vele. Mit csinálsz?
 Továbbítasz egy viccet!  :)
 Tehát amikor legközelebb kapsz egy poént emailen át, ne arra gondolj, hogy megint kaptál valami hülyeséget,
 hanem arra, hogy valaki gondolt rád aznap, és hogy a barátod a számítógép másik oldalán küldeni akart neked egy mosolyt!!! 
 
 Amúgy meg: bármikor szívesen látlak a vizes tálkámnál;)

A szeretet ereje


A szeretet mindent megold


Egy asszony kijött a házból, és három, hosszú, fehér szakállú öregembert látott üldögélni az udvaron. Nem ismerte őket.  Így szólt: “Nem hinném, hogy ismernélek benneteket, de éhesnek látszotok. Kérlek, gyertek be és egyetek valamit. “

"A ház ura itthon van?", kérdezték. 

"Nem", válaszolta az asszony. "Nincs itthon."
"Akkor nem mehetünk be, felelték.

Amikor este a férje hazaért, az asszony elmondta neki mi történt. 

"Menj, mondd meg nekik, hogy itthon vagyok, és hívd be őket!"

Az asszony kiment, és újra behívta az öregeket"
"Együtt nem mehetünk be a házba," felelték.


"Miért nem?" kérdezte az asszony.

Az egyik öreg magyarázatba kezdett: "Az ő neve, Jólét," mutatott egyik barátjára, majd a másikra mutatva azt mondta,” Ő a Siker és én vagyok a Szeretet.” Majd így folytatta, “Most menj vissza a házba, és beszéld meg a férjeddel, melyikünket akarjátok behívni.”


Az asszony bement a házba, és elmondta a férjének, amit az öreg mondott. A férj megörült. „Ez nagyszerű!!”, mondta. „Ebben az esetben hívjuk be Jólétet. Hadd jöjjön be, és töltse meg a házunkat jóléttel!”

A felesége nem értett egyet. "Kedvesem, miért nem hívjuk be inkább a Sikert?”
A menyük eddig csak hallgatta őket, és most előállt saját javaslatával. „Nem lenne jobb a Szeretetet behívni? Az otthonunk megtelne szeretettel!”

"Hallgassunk a menyünkre," mondta a férj a feleségének. 
"Menj, és hívd be Szeretetet, hogy legyen a vendégünk!”
Az asszony kiment, és megkérdezte a három öreget, „Melyikőtök Szeretet? Kérlek, gyere be, és legyél a vendégünk.”

Szeretet felállt, és elindult a ház felé. A másik kettő szintén felállt, és követték társukat. Az asszony meglepve kérdezte Jólétet és Sikert, „Én csak Szeretetet hívtam, ti miért jöttök?”

Az öregek egyszerre válaszoltak: "Ha Jólétet vagy Sikert hívtad volna be, a másik kettőnek kint kellett volna maradnia. De mivel, Szeretetet hívtad, ahova ő megy, oda mi is vele tartunk.”

Ahol Szeretet van, ott megtalálható a Jólét és a Siker is!!!!!!"

KÍVÁNOM NEKTEK...

Ahol fájdalom van, kívánok nektek békét, és könyörületet.

Ahol kétségek vannak, kívánok nektek megújult önbizalmat képességeitekben, hogy leküzdhessétek.
Ahol fáradtság, kimerültség van, kívánok nektek megértést, türelmet, és megújult erőt.
Ahol félelem van, kívánok nektek szeretetet, és bátorságot.



Optimizmus-Tanulságos történet

 A békák példázata
 
Egy életre szóló lecke


Volt egyszer egy csoport béka...

... akik versenyezni akartak. 

Egy nagyon magas toronyba akartak feljutni.
Sok néző gyűlt össze, hogy figyeljék a versenyt és bíztassák a békákat.

Elkezdődött a verseny... 

De...
A nézők közül senki nem hitt abban, hogy egy békának is sikerülni fog feljutni a torony csúcsára.
Ilyeneket mondogattak:
„Oh, de fárasztó!!!
Sosem fognak feljutni!“
Vagy:
„Semmiképp nem sikerülhet, a torony túl magas!“


A békák kezdtek lemaradozni...
...egyetlenegy kivételével aki élénken kapaszkodott felfele...
A nézők kiabáltak:
„Ez túl fárasztó! Senki sem fog feljutni!“


Egyre több béka gondolta meg magát és fordult vissza... ...Csak az az egy haladt tovább kitartóan...

Egyáltalán nem akarta feladni!



Végül mindenikük feladta, azt az egy békát kivéve, aki hatalmas ambicióval és kitartással egyedül jutott fel a torony csúcsára!  
Ezután a többi béka és a nézők is meg akarták tudni, hogyan sikerült neki az, amit mindannyian lehetetlennek hittek.


Egy néző odament a békához és megkérdezte, hogyan volt annyi ereje hogy feljusson a csúcsra.


Ekkor derült ki, hogy...

A győztes béka SÜKET volt !!!


A tanulság?

Sose hallgass azokra az emberekre akik mindig negatívok és pesszimisták...
…mert ők elrabolják a legszebb vágyaidat és reményeidet, amiket a lelkedben hordozol!


Gondolj mindig a szavak erejére,
mert bármit hallasz vagy olvasol befolyásolja tetteidet!

Tehát:




Légy MINDIG …


 


OPTIMISTA!


És leginkább
Légy egyszerűen SÜKET ha valaki azt mondja, hogy nem tudod megvalósítani álmaidat!






Gondold ezt:
Bármi sikerülhet neked ha igazán akarod!